Lászlóffy Csaba /Kolozsvár/ számolt be arról, hogy kislányát és osztálytársait leköpdösték és hazátlannak nevezték a román fiatalok, fia hazajött, a délutáni órák elmaradtak, mert a Vatra Romaneasca tüntetést szervezett Kolozsváron. A Vatra hívei megfenyegették a román tanárokat és a román tanulókat: el ne merjék hagyni végleg az épületet /megállapodtak, hogy az újra magyar középiskola lesz/. A Vatra Romaneasca fasisztoid jelszavaival a románokat akarja mozgósítani az RMDSZ ellen. Kolozsváron valamikor 16 önálló magyar iskola volt, most kettőt sikerült több hetes huzavona után közös erőfeszítéssel előkészíteni az oktatáshoz. A Ceausescu beolvasztó politikáját szolgáló Ion Lancranjan jan. 17-én a Libertatea bukaresti lapban reményét fejezte ki, hogy ismét kiadhatja a soviniszta ideológiát propagáló munkáit. Lászlóffy Csaba mindezek ellenére bizakodó, mert reménytelennek érez minden olyan tüntetést, amelyet "gyertyáink és könyveink ellenében szerveznek". /Lászlóffy Csaba: Százfejű hidra (Háromszor is "különben"). Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./
1990. május 11.
Ion Lancranjan, a hírhedt Cuvint despre Transilvania /1982/, a Beszéd Erdélyről, a rejtetten vasgárdista fércmű szerzője újból publikál. Legutóbb az Új Román Párt lapjában, a Democratia ápr. 7-i számában elmarasztalta "N. M."-et, a "Romania Libera fődiszpécserét". Ugyancsak jelentkezett Adrian Paunescu, Ceausescu híve, aki újabb verseskötettel lépett elő. /Olló. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 11./
1990. augusztus 2.
Ágoston Vilmos idézte a román sajtó magyarellenes megnyilvánulásait Szomorú szellemi kincstár címmel. A Vatra Romaneasca szélsőséges, idegengyűlölő elveit a politikai életben a Román Nemzeti Egységpárt juttatja érvényre. Az Adevarul in Libertate című kolozsvári lap közölte nyilatkozatukat: a magyar konzulátus románellenes, revizionista, szeparatista propagandát fejtett ki. "Romániában szabadságot nyert a fasiszta sajtó" - állapította meg Ágoston Vilmos. A Nagy Románia /Romania Mare/ lap vezetői, Eugen Barbu igazgató, Corneliu Vadim Tudor főszerkesztő és Ion Lancranjan főmunkatárs a Ceausescu-korszak kiszolgálói voltak. Tudor antiszemitizmusa közismert volt, a nyolcvanas évek elején Izrael diplomáciai úton is tiltakozott írásainak hangvétele ellen. Most ismét uszító hangú verseket és politikai röpiratokat közöl. Egyik magyargyalázó versében ezt írta: "Megátkozlak titeket az éggel és a tengerrel", "ti kizsarolt eszű erőtlenek", "viperát szüljetek, ne gyermekeket", "Mi nem fogjuk megérteni egymást soha, nem vagytok ti emberek, veszett kutyák"... A következő számban Tőkés László püspököt gyalázták, összetévesztve a református és a katolikus egyházat, Tőkést a Vatikán híveként mutatta be, hozzátéve, hogy takarodjon az országból, mert meg fogják ölni. /Ágoston Vilmos: Szomorú szellemi kincstár. Idézetek a román sajtóból. = Magyar Nemzet, aug. 2./
1995. január 9.
Bodor Pál sok-sok érvet felsorakoztat, hogy válaszoljon írása címében /Miért nem lehetett besúgó Tőkés László?/ feltett kérdésre. A régebbi időkre emlékezve Tóth Sándor kolozsvári filozófiaprofesszorról /"ezer kockázatot vállalva járta be Erdélyt, oktatta tanítványait a bölcs nemzeti önvédelemre"/ és Gere Mihályról is pozitívan ír. Gere 1944-ben szabadult a börtönből, Ceausescunak is börtöntársa volt, fegyelmezett kommunista, titokban ő is segített. _ akadályozta meg Szabó T. Attila Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárának betiltását, Ceausescunál tiltakozott Ion Lancranjan könyve ellen, Bodor Pál másfél évtizeddel ezelőtt Gere közbenjárását kérte az akkor még dési segédlelkész, Tőkés László érdekében, mert eljárást akartak indítani ellene, azonban Gere Mihály ezt meg tudta akadályozni. Tőkés László nem is tudhat erről, jegyezte meg Bodor. Gere Mihály volt az egyetlen, aki az utolsó, nevezetes 1989. dec. 22-i pártvezetőségi ülésen tiltakozott Ceausescu utasítása ellen, hogy lőjenek a tüntetőkre. A jegyzőkönyvből ezt az 1989 utáni hatalom urai törölték, enélkül jelent meg, kínos lett volna, hogy épp egy magyar száll szembe a diktátor utasításával. Hamarosan letartóztatták Gere Mihályt és népirtás vádjával 11 évre ítélték. Most többszörös rákműtétje után szabadlábon van. /Magyar Hírlap, jan. 9./
1995. november 15.
Az Erdélyi Napló folytatja a Securitate Fehér könyvéből vett részletek közlését, most magyar írókról, értelmiségiekről közöl feljegyzéseket. Visszatérő jellemzés, hogy nacionalista az író /Sütő András, Bálint Tibor, Kányádi Sándor stb./. Ion Lancranjan Vélemény Erdélyről című könyve miatt nagy volt a felháborodás 1982-ben, erről is születtek securitate-feljegyzések. - A könyvben viszont egy szó sem esik az Ellenpontokról, szerkesztőinek /Tóth Károly, Szőcs Géza. Ara-Kovács Attila/ letartóztatásáról, Huszár Sándor elüldözéséről. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 15./
2003. április 12.
Beke György új Erdély-könyve, a Gyulafehérvár árnyékában /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2002/ politikai telitalálat. Könyvébe belefoglalta a magyar kormány 2002. december elsejei erkölcsi mélyrepülését is. Az erkölcsi érzéketlenségnek ezt a nemzetet megalázó szintjét sem Károlyi Mihály, sem Kun Béla, de Rákosi és Kádár vagy Grósz Károly sem tudta - nem is akarták - alulmúlni. Ezt a fogadást Kovács külügyminiszter úgy próbálta erénnyé kalapálni, hogy hazudott. Azt állította ugyanis parlamenti felszólalásban, hogy 1918. december elseje nem is Erdély elcsatolásáról szól, ott ,,csak" egy népgyűlés volt, és mindezek után nem átallotta a román december elsejét és a magyar március 15-ét egybevetve közös nevezőre hozni. A magyar kormány saját honfitársai vélt nacionalizmusával, antiszemitizmusával van elfoglalva, ami azért okoz nagy gondot és igényel sok munkát, mert előbb létre kell hozni - legalábbis szavakban -, hogy legyen, ami ellen fellépni. A Kinyújtott kéz - levágott kéz fejezetben Beke azt elemezte, miként köszön vissza Gyulafehérvár eszmeisége, politikai törekvései a második világháború után. Iuliu Maniu pártja a háború utáni erdélyi magyarságot gyilkoló pogromok után. A Magyar Népi Szövetség a Román Kommunista Pártnak kötelezte el magát, olyannyira, hogy még a nemzetiségek számára esedékes nemzetközi kisebbségi garanciákat is visszautasították. (Bányai László véleménye szerint Gheorghe Gheorghiu-Dej, Teohari Georgescu személye a legnagyobb garancia ebben a kérdésben.) Dr. Takács Lajos, a magyar képviselőcsoport vezérszónoka 1947-ben Bukarestben nem csak elégtétellel nyugtázta Észak-Erdély visszacsatolását Romániához, hanem külön üdvözölte azt, hogy a békeszerződésből kihagytak bárminemű kisebbségvédelmi záradékot. Továbbá: ,,Meg voltunk győződve és meggyőződésünk azóta számtalanszor felerősödött, hogy a román munkás karja, a román földműves kérges keze és a haladó szellemű román értelmiségi szava sokkal nagyobb és hathatósabb védelmet nyújt nekünk, mint bármilyen záradék." Beke György Ágoston Vilmos - ismét egy erdélyi menekült - Debrecenben elhangzott felszólalására (1992) is kitért. Ebben Ágoston az 1968-as, a romániai magyar értelmiség számára felállított rafinált romániai csapdahelyzetről szól. - Ion Lancranjan uszító pamfletje Erdélyről 1982-ben és az utána következő kiadványok mutatták, hogy nem szűnt meg az uszítás. Ágoston Vilmos elemzéséből kiderül, hogy Ceausescu ugyanazt a módszert követte 1968-ban, mint korábban a Bolyai Egyetem megszüntetése alkalmával vagy később a 80-as években: taktikából paktumot kötött a romániai magyarsággal, azért hozta létre a kisebbségi intézményeket, hogy szembeállíthassa a magyarországi közös irodalmi és irodalmon kívüli törekvésekkel. Ágoston Vilmos hangsúlyozta: ,,Nem tudom, hogy milyen jogérzés szentesíti, hogy egyesek a Dnyesztertől a Tiszáig követeljék a román egyesülést, mikor ugyanezt a magyaroknak megtiltják. Csak az egyiknek van politikai, történelmi, ókori és feudális fenntartó joga a nemzeti egységre - s ne feledkezzünk meg témánkról, az egységes irodalomszemléletre, közös kultúrára -, míg a másik ugyanezen követelését jogtalannak, büntetendőnek tartják." Beke megállapította, hogy Közép-Kelet-Európa most évszázadokra rendezkedik be. Ez teszi különlegesen fontossá az önrendelkezés jogának elismerését a magyarság számára is. Sylvester Lajos hozzátette: A ,,Cserehátak", kaszárnyák telepítése, a románság üldözésének fantazmagóriái közepette ne próbáljuk móresre tanítani, eltávolítani vagy egyszerűen a szájukat befogni azoknak, akik autonómiát, a magyar többségű régiók, elsősorban a Székelyföld gazdasági prosperitását szorgalmazzák. /Sylvester Lajos: Beke György új könyve. Gyulafehérvár árnyékában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./
2004. május 26.
A napokban újabb mellszobrot avattak Gyulafehérváron, Ion Lancranjan, a közeli Marosváradja szülötte, a hírhedt regényíró mellszobrát, Rebreanu, Caragiale, Eminescu, Cosbuc, Goga közvetlen szomszédságában. A városban van még a Nagy-Románia megvalósításában döntő szerepet játszó személyek igen nagyszámú mellszobor-csoportja. Azonban az egykori magyar város fényes történelmi múltját távolról sem jelképezi semmiféle emlékmű a város terein, parkjain. Bethlen Gábor, a Báthoriak, a Rákócziak, továbbá Batthyány Ignác, és nem utolsósorban Márton Áron mindenképpen maradandóbban járultak hozzá a város hírnevének öregbítéséhez, mint egyesek a fent említettek közül. /Újabb szobor Gyulafehérváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./ Ion Lancranjan hírhedt magyarellenes könyve, a Cuvint despre Transilvania /=Vallomás Erdélyről/ 1982-ben jelent meg. Az Ellenpontok erdélyi szamizdat 3-as száma reagált rá, elítélve a könyvet. Magyarországon Köteles Pál utasította vissza a Tiszatáj /Szeged/ 1982/9-es számában, majd Száraz György a Valóság /Budapest/ 1982/10-es számában. Száraz György tanulmánya kibővítve megjelent Egy furcsa könyvről /Magvető Kiadó, Budapest, 1983, Gyorsuló Idő sorozat/ címen.
2006. július 26.
Sorin Mitu legújabb könyvét – Transilvania mea (Polirom Kiadó. Iasi) (A mi Erdélyünk) – fél évvel megjelenése után is vihar előtti csend övezi. 1999 őszén Sorin Mitu XII. osztályos történelemkönyvének bűnéül a román nacionalisták azt rótták fel, hogy lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket. A valóságban kizárólag levéltári források alapján szertefoszlatta a román nacionalizmus rögeszméit. Végképp felháborította őket, hogy Sorin Mitu a nemzeti kisebbségeket nem jövevényeknek, hanem a románsággal egyenrangú sorstársaknak mutatta be. A lejárató kampányban maga Adrian Nastase, akkor az ellenzéki szocdemek első alelnöke készített vádiratnak beillő szintézist: a Cotidianul 1999. október 18-i számában háborgott a tankönyv ellen: „A tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a Román Állam megcsonkítása. A fiatal nemzedék nem ismeri a magyar revizionizmus historiográfiai agresszióját, ezért a tankönyv téves eszméi könnyen befolyásolhatják.” Különösen veszélyesnek tartotta a roesleri tézist, miszerint a római uralom alatt és a népvándorlások során a dák nép kihalt, így az Ázsiából érkező honfoglaló magyarok a IX. században üres területre érkeztek, a románok csak azután vándoroltak be a Balkán-félszigetről. Adrian Nastase egyébként 1999. október 11-én Bukarestben, az európai geopolitikai nemzetközi szemináriumon kijelentette: Erdélyben rövidesen súlyos etnikai konfliktusok következnek be. Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár 1965-ben született. Mitu egyik őse 1628-ban Bethlen Gábor fejedelemtől nemesi oklevelet kapott, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért, mintegy bizonyságául, hogy az erdélyi román családok sorsa egybefonódott a magyarságéval. Sorin Mitu megemlíti, hogy ilyen példák nyomán tudott mentes maradni a nacionalizmustól, de ebben döntő szerepet játszott házassága is Melindával, aki most pályatársa is: Mitu Melinda számos tanulmányt közölt a román-magyar művelődési kölcsönhatásokról. Sorin Mitunak meglepően sok műve jelent meg, például olyan alapvető munkák is, mint az Istoria modernizarii Romaniei (1800-1918); Geneza identitatii nationale la romanii ardeleni; Introducere in istoria Europei moderne stb. Mostani könyvében a szerző köszönetet mondott barátjának, Mihai Razvan Ungureanunak, a Polirom Kiadó Historia sorozata szintén történész szerkesztőjének (jelenleg külügyminiszter), valamint Silviu Lupescu igazgatónak azért, hogy könyve megjelenését lehetővé tették „nem Erdélyben, hanem Moldvában!” – tette hozzá a szerző, talán arra célozva, hogy ilyen könyv Kolozsváron, az ottani román környezetben nem láthatott volna napvilágot. Sorin Mitu már bevezetőjében rögzítette célját, eloszlatni az Erdéllyel kapcsolatos, eddigi rögeszmés ködösítéseket. Utalt Ion Lancranjanra, Stefan Pascura, Ilie Ceausescura, akiknek művei már címükkel is sugallják tartalmukat (Erdély, az ősi román föld), hogy szembeállítsa velük az új történész-nemzedék (Lucian Boia és társai) tárgyilagos szemléletét. Sorin Mitu szertefoszlatja a legismertebb közhelyeket, előítéleteket; ízelítőül csak néhány példa. Erdély története mintha 1918. december 1-jével kezdődne, a román történészek többsége vagy démonizálja mindazt, ami előtte volt, vagy egyszerűen nem vesz tudomást róla. Így történik többek között a kolozsvári egyetemmel. Sorin Mitu ezért külön fejezetet szentelt az egyetem történetének Az itteni felsőoktatás kezdetei 1581-ig nyúlnak vissza, mikor Kincses Kolozsváron (a szerző ezt így, magyarul írja) Báthory István jezsuita intézetet létesített. 1872-ben indult be Kolozsváron a magyar tudományegyetem, amely 1897-től Ferenc József nevét viselte. A román történetírás erről a korszakról nem akar tudomást venni – írta Sorin Mitu -, mintha Kolozsváron a felsőoktatás 1919-ben, a román egyetem megalapításával kezdődött volna. El kell mondani, hogy Kolozsváron létezett a Ferenc József Tudományegyetem, amelynek román utódja csak 1919-ben indult be, és 1927-ben kapta a Regele Ferdinand I nevet. Történetéhez hozzátartozik 1959 is, amikor a kommunista rendszer egyetlen tollvonással egyesítette a Babes és Bolyai egyetemeket, hogy engedményt tegyen a román nacionalizmusnak. Tudomásul kell venni azt is, hogy Románia mint országnév, csak 1833-tól létezik, míg Erdélyt első ízben 1190-ben említik források, írta. Ennek ellenére, némelyek fesztelenül emlegetik Románia első vonatját, első futballcsapatát, első villanyvilágítású városát, noha mindez Ausztria-Magyarország területén létezett. A Monarchia hatása nélkül Erdély ma a török és orosz befolyás nyomán úgy festene, mint Moldávia Köztársaság, azzal a különbséggel, hogy itt a román sovén-nacionalizmus nem az oroszok, hanem a magyarok ellen irányul. A regáti szellem és különösen a kommunista rendszer romboló hatása következtében a mai Erdély tökéletesen hasonult Románia többi részéhez. Sorin Mitu ebből az alapállásból vizsgálta az autonómia, illetve Erdély föderalizációjának „szép illúzióját”. Az előfutárok bemutatása után eljut a teoretikusok mai nemzedékéhez: Alexandru Cristelecan és Sabin Gherman után Molnár Gusztávhoz. A föderalizáció kérdésében Sorin Mitu nem ért egyet Molnár Gusztávval. Szerinte már az elképzelés kiindulópontja téves, miszerint Erdély különbözne Románia többi tartományától, mert ez csak 1918 előtt volt így, ma már Bukarest balkáni szelleme, a felületesség uralja Erdélyt is. A történetírással kapcsolatban Sorin Mitu a Köpeczi Béla nevével fémjelzett, Erdély története című háromkötetes monográfiát (1986) tartja legjobbnak. Ez a monumentális vállalkozás mutatja be legteljesebben és legkiegyensúlyozottabban Erdély román, magyar és szász közösségeinek múltját. /Barabás István: A mi Erdélyünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./
2006. augusztus 26.
Az 1940. évi bécsi döntés augusztus 30-i évfordulóján a román médiában kötelező módon feltámad halottaiból Dücső Csaba, hogy megtestesítője legyen a vérszomjas magyarnak, aki Észak-Erdély megszállása után az itt rekedt egymillió főnyi román közösség jogfosztásával, mi több, véres „rendcsinálással” igyekezett a Trianon óta elszenvedett sérelmeket megtorolni. Dücső Csaba neve az elkövetkező napokban biztosan újólag feltűnik a román sajtóban. Ezelőtt nyolc évvel, 1998 decemberében történt, hogy bizonyos Traian Golea, az amerikai román emigráció floridai egyletének élharcosa levélben hívta fel Románia elnökének figyelmét a veszélyre: Dés város magyarjai emléktáblát akarnak állítani Dücső Csabának, annak az írónak, aki hatvan évvel azelőtt Nincs kegyelem című regényében az erdélyi románok kiirtására buzdította olvasóit. Valójában a dési tervből egy szó sem igaz. Dücső Csabát Ion Lancranjan hírhedt, 1982-ben Bukarestben megjelent meg könyve, a Cuvant despre Transilvania mentette ki a megérdemelt feledésből. Lancranjan magyarellenes vádaskodásait tartalmazó könyvét valószínűleg Nicolae Ceausescu hagyta jóvá. A budapesti ellenvéleményt Száraz György fogalmazta meg Válasz egy furcsa könyvre címmel (Valóság, 1982/10): lapról lapra mutatta ki légből kapott adatait, sorolta fel románellenes „idézeteit” Illyés Gyulától, Méliusz Józseftől, sőt Kádár Jánostól, mely „idézetek” soha, sehol nem hangzottak el. Lancranjan könyve Ceausescu 1978. évi amerikai látogatása után, az annak nyomán elszabadult ádáz magyarellenes kampány része volt, azzal a céllal, hogy kimutassa: a Ceausescu ellen New York-ban szervezett, emlékezetes tüntetéssorozatot horthysta háborús bűnösök, vagyis a bécsi döntés után Észak-Erdélyben ártatlan románokat gyilkoló magyar hóhérok szervezték. Ion Lancranjan ezek ideológusává avatta Dücső Csabát, aki aztán 1989 után a román extrémizmusnak is fő érve maradt a magyarság kollektív bűnösségének bizonygatására. Varga János irodalomtörténész felkutatta és a Mozgó Világ 1987/6-os számában közzétette, mi az igazság Dücső Csabával kapcsolatosan. Létezett ugyan, de egész életében ismeretlen, dilettáns író maradt. Nincs kegyelem címmel 1939-ben adta ki kisregényét. Regény volt, nem pedig mozgósító tettekre serkentő röplap, mint ahogy azt Lancranjan állította. Hőse, Torday Levente valóban arról álmodozik, hogy megöl minden útjába kerülő románt, miután elborzadva olvasott a Horea-felkelés magyarellenes atrocitásairól, amelyek egyébként valóban megestek, lásd David Prodan akadémikus monográfiáját. Dücső Csabát bizonyára Eminescu Geniu pustiu című regénye ihlette meg: ebben az 1848–1849-es események során a főhős, egy erdélyi román tanító arról ábrándozik, hogy kiirtja a magyarokat. Lancranjan nem tudott magyarul, adatait, „idézeteit” tálcán kapta a párttól. Ilyen fedezettel a háta mögött nem jött zavarba, mikor Száraz György cáfolata nevetséges helyzetbe hozta, hanem Vocatie constructiva című, sebtében összecsapott cikkgyűjteményében válaszolt. Forrásait most sem jelölte meg. Ion Lancranjan 1991. március 4-én meghalt, de magyarellenes műveinek köszönhetően megérte, hogy az Iliescu-rendszertől és az 1989 után színre lépő sovén-nacionalista pártoktól minden kitüntető címet, díjat megkapott. Azután könyveivel együtt feledésbe merült, ami azonban Dücső Csabáról nem mondható el. /Barabás István: Az élet fonákja. Ismerkedjünk Dücsővel. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./
2007. május 4.
Cs. Gyimesi Éva indulatosan kirohant Wass Albert ellen. Idézte az írótól: „Szeresd a te népedet, nemzetedet, jobban, mint önmagadat, s rajta kívül más isteneid ne legyenek. Ha pedig elfelejti a ti fületek a nemzet törvényeit, miket huszonkét éven át vérrel és kínnal tanult, s ott kezditek el újra, hol annak idején abbamaradt: bizony mondom, pusztulás lészen akkor és döghalál…”, hozzátéve: ilyen immorális és ízléstelen, esztétikailag jószerével minősíthetetlen szövegek regények gyanánt elborítják a Kárpát-medence magyar könyvstandjait. Cs. Gyimesi Éva szerint ezek a gyűlöletbeszéd forrásai, regényeinek túlnyomó része méltatlan akár a komolyabb értelmezésre is. Ágoston Vilmos mintegy háromszáz oldalnyi elemzést szentel életművének, ebben leleplezi: Wass Albert Ion Lancranjan xenofób és silány stílusának magyar megfelelője. /Cs. Gyimesi Éva: Wass-fogak között. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./
2007. június 22.
Június 5-én volt huszonhárom éve, hogy az akkori hatalom össztüzet indított Háromszék zömében magyar vezetői ellen. 1982 augusztusában a bukaresti Sport-Turisztikai Könyvkiadó megjelentette Ion Lancranjan Cuvant despre Transilvania /Beszéd Erdélyről/ című könyvét, melyben a szerző nyílt támadást intézett az erdélyi magyarság kultúrája, múltja, intézményei és személyiségei ellen. Pár hónappal később a Románia Szocialista Köztársaságban ,,működő” Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa 1983. március 30–31-i együttes ülésén mondta Ceausescu főtitkár: ,,Nemzetiségre való tekintet nélkül a dolgozók egysége jelentette mindig – s jelenti most is – az elnyomás elleni, a társadalmi és nemzeti felszabadításért, egy új, elnyomók nélküli, a hazájuk kincseit birtokló, saját sorsukat irányító, szabad embereket tömörítő rendszerért folyó forradalmi harc győzelmét. ” Király Károly lemondása (1972) nagyarányú fejlesztési terv kezdetét jelentette Székelyföldön. Az újonnan épülő üzemekbe jelentős arányban megyén kívüli román munkaerőt toboroztak. Az egyetemek, főiskolák csak úgy ontották ide zömmel román ajkú növendékeiket. Sepsiszentgyörgyön a Gábor Áron téren rövidesen felavatták a hős román katona szobrát, amelyet a helybeliek máig ,,Bronz Béla” néven emlegetnek. A városban hatalmas tömbházépítkezés kezdődött a betelepülők számára: így épült fel az állomás szomszédságában egy új lakónegyed, ezt követte az Olt völgyében a Lenin negyed. A lebontott Gábor Áron-szobor helyére Vitéz Mihály vajda öt alakkal körülvett szoborcsoportja került a mesterségesen kiképzett márvány- és betontér közepére. 1982. szeptemberi látogatása alkalmával avatta fel a ,,Kondukátor” a nemsokára távozó Nagy Ferdinánd akkori első titkár asszisztálásával a szobrot. 1984. június 5-én óriási robbanás történt. Minderről huszonhárom év elteltével is mélyen hallgatnak az illetékesek, mert tudják, az egész térség ellen tudatosan előkészített cselekedet történt. A merénylet látszólag a Mihai Viteazul-szoborcsoport ellen irányult, de célt tévesztett, és csak jelentéktelen kárt okozott az objektumban. Kioltotta viszont egy ott tartózkodó tizenegy éves kisfiú, Vaszi Jánoska életét. Mindez alapot szolgáltatott a helyi etnikai tisztogatásra, a rendszerhez hű román személyek kinevezésére. Rövidesen nem marad egyetlen magyar vezető rendőri, katonai, titkosszolgálati vagy stratégiai szempontból fontos tisztségben. Röviddel a robbantás után maga Tudor Postelnicu belügyminiszter érkezett helikopterrel Mihaela Velicu tábornok, a milícia főfelügyelőségi vezetőjének helyettese, valamint Gheorghe Anghelescu tábornok kíséretében. A térségben soha nem tapasztalt kihallgatások sorozata kezdődött: felnőtteket, gyermekeket vallattak heteken át, de a robbantó(k) személye azóta is ismeretlen. Most, évek teltével tudatosodik, hogy éppen e kivizsgálásokra hivatkozva hány tucat embert sikerült megfélemlíteni és ,,beszervezni”. Leváltották Ioan Hanches megyei belügyi felügyelőt, Harmati Béla megyei milíciavezetőt, valamint Aulich Sándor megyei Szekuritate parancsnokot. /Orbán Barra Gábor: Huszonhárom év után a Vitéz Mihály térről... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 22./
2007. november 6.
Az erdélyi magyar táncház-mozgalmat elindító kolozsvári Könczei családot besúgó ügynökök egy része Marius Tabacuról is írt jelentéseket. Ezt maga a kolozsvári filharmónia igazgatója közölte Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett írásában. Tabacu szekuritátés megfigyelési dossziéjában a Könczei családról jelentéseket író Bíró Ferencen kívül más ügynökök is jelentettek. Marius Tabacu elmondta: 1983-tól kezdődően az 1989. december 22-i rendszerváltásig három vaskos kötetbe foglalt, több ezer oldalnyi jelentést írtak róla. Azért irányult Tabacura a Szekuritáté figyelme, mert 1980-ban beadványt intézett a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához. „Azt sérelmeztem, hogy Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című kötete sovén. Bár azelőtt is érezhető volt a nacionalista-kommunista vonulat, ez a Lancranjan-kiadvány volt az első, nyíltan nemzetiségellenes és magyarellenes megnyilvánulás, amely ellen tiltakoztam” – elevenítette fel Marius Tabacu. A Szőcs Géza költővel közösen megírt beadványt olyan kolozsvári értelmiségiek is aláírták, mint Lászlóffy Aladár, Szilágyi Júlia, Gáll Ernő, Fodor Sándor és Kántor Lajos. Tabacu emlékei szerint az RKP KB soha nem válaszolt, de 1983-ban szekusok házkutatást tartottak, majd a Szekuritátén kihallgatások következtek. „Az akkori belügyminiszter belső körrendeletet adott ki, hogy a szeku különösen figyelje »a román nevű magyar irredentákat«. A dossziémban bukkantam rá erre a rendeletre, gondolom, ezért is figyeltek rám” – mondta Tabacu. – Tabacu szerint Bíró Ferenc nem azonos Xantus Gáborral. /Benkő Levente: Titokzatos zenebesúgó. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./
2007. november 28.
Heves vita közepette szavazták meg a Kolozsváron a tanácsülésen negyven új utca elnevezését. A város új villanegyedeiben lesz Bocskai István, Pákei Lajos, Mátyás Mátyás, János Zsigmond, Báthory István és Reményik Sándor nevét viselő utca is. Molnos Lajos városi tanácsos határozott fellépése következtében leszavazták azt az indítványt, miszerint Ion Lancranjanról, a Ceausescu beolvasztási politikáját szolgáló bérencről is utcát nevezzenek el. /N. -H. D. : Hat új magyar utcanévről döntöttek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./
2007. december 4.
Az utcanevek körüli acsarkodások továbbra is napirenden vannak, ha nem is olyan intenzitással, mint a Funar-korszakban. Nemrég negyven új utca nevéről kellett dönteni, a Kolozs Megyei Tanács által jóváhagyott jegyzéken szereplő utcaneveket szavazták a tanácsosok. Legutóbb a város új villanegyedeinek egyre sokasodó utcaneveiről döntött a tanács. A negyvenből hat utcát neveztek el magyar személyiségről: Pákei Lajos építész, Mátyás Mátyás orvos, Bocskai István, János Zsigmond és Báthory István fejedelmek, illetve Reményik Sándor költő nevét egy-egy kolozsvári villasor viseli. A Nagy-Románia Párt tanácsosai nagy vehemenciával emeltek szót a magyar utcanevek ellen. Tiltakozásuk akkor érte el a tetőfokot, amikor Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos javasolta, hogy Ion Lancranjan – a Ceausescu-korszak asszimilációs törekvéseit helyeslő író – nevét viselő utcát ezentúl hívják Regina Maria utcának. Végül mégis elfogadták ezt az utcanév-változtatást. A tanácskozás után egy román újságíró felkiáltott: Bocskai utca Kolozsváron? Ez meg hogy lehet? Miután tájékozódott, az újságírónő arca felderült: ha azt a sáros utcát hívják majd Bocskainak, akkor nincs baj. /Nagy-Hintós Diana: Utcanevek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./
2008. január 14.
„Laszlofi Aladar Tamas fedőnevű volt ügynökünk” – ennek a mondattöredéknek az alapján keveredett a Kossuth-díjas kolozsvári költő, Lászlóffy Aladár abba a gyanúba, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Az információt Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató világhálós naplója alapján hozta nyilvánosságra a Transindex című internetes portál, majd ennek alapján a kolozsvári Szabadság című napilap. Lászlóffy Aladár öccse, a Kolozsváron élő Lászlóffy Csaba költő a Krónika érdeklődésére annyit mondott: meglepte őket a Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett információ. „Amiért testvérek vagyunk, ki-ki a saját életét élte és éli. Ez az ügy nem a Lászlóffy-család ügye, hanem a testvérbátyámé, és nem a családból, hanem nagy valószínűséggel a bátyám által betöltött korábbi tisztségekből ered. Különben sem tudunk semmilyen konkrétumot, várjuk az ügy tisztázását” – jelentette ki. Egyelőre nem derült ki, hogy a Tamas fedőnevű ügynök – aki a Transindex szerint nem lehet más, mint a költő Lászlóffy Aladár – miért nem volt alkalmas a további megbízatásra. Könczei Ádám tanárt és folkloristát 1957-ben gyergyószentmiklósi tanári állásából, 1959-ben pedig a kolozsvári folklórintézetből távolították el a magyar kultúra elkötelezett ápolása miatt. Az erdélyi magyar táncházat 1977-ben elindító Könczei Ádámot és családját a szeku folyamatos megfigyelés alatt tartotta. Az édesapja szekusdossziéját saját világhálós naplójában közzétevő Könczei Csilla adatai szerint 1963–64-ben édesapjáról hét személyt kérdeztek ki, vagyis a „Gyurca”, „Toth Rudi”, „M. Popescu”, „Pogaceanu”, „Tamas”, „Pall Ernest”, „Kovacs Peter” és „Peter Janos” fedőnevű ügynököket. Könczei Csilla világhálós naplóján többen hozzászólnak az ügyhöz. A kolozsvári származású, Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós filozófus rettenetesnek nevezte, hogy a Lászlóffy Aladár neve gyanúba keveredett, de hozzátette, „Lászlóffy Aladár (a számomra fontos időszakban a kolozsvári írószövetség párttitkára) igyekezett segíteni a »bajba kerülteken«. Kapcsolata az állambiztonsági szervekkel »nyílt« volt, ő fordította pl. az egyik szekus főtiszt detektívregényét – saját nevén. Amikor elpanaszoltam Lászlóffynak a zaklatásokat (kihallgatásokat, önkényes – egyébként max. 10 órát tartó – őrizetbe vételeket stb.), azt mondta, erre szó szerint emlékszem: »majd beszélek velük, füttyentsék vissza a vérebeiket«. Ez ugyan nem sikerült neki, de a kihallgatóm gúnyosan megjegyezte, hogy »közbenjártak értem«, s erre ő fütyül. De ezek szerint megtette. ” Tamás Gáspár Miklós leszögezte: „Pontosan tudom, hogy ez ma nem hangzik jól, de vegyétek tekintetbe, hogy sokan nem tettek semmit, sőt. Azt se kell elfelejteni, hogy Lászlóffy Aladár az akkori kulturális politikai küzdelmekben nem állt a rossz oldalon, soha nem volt »vonalas« vagy efféle. Mindez nem fölmentés, de szerintem árnyalnia kell a képet. ”Marius Tabacu kolozsvári televíziós szakember és zenész, a Kolozsvári Filharmónia igazgatója szerint a Laszlofi-ügyre is érvényes, amit a Bíró Ferenc-üggyel kapcsolatban korábban kijelentett: „az elmúlt 18 év elegendő idő volt, hogy mindenki beismerje tévelyedéseit”, de szerinte „ez esetben nincs egyetlen jelentés sem, amely Lászlóffy Aladárt megbélyegezné”. Tabacu hozzátette, hogy amikor 1980-ban Szőcs Gézával aláírásokat gyűjtöttek Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című, nyíltan sovén, gyűlölködő könyve ellen „Lászlóffy Aladár volt az egyike azoknak, akik előbb aláírták a tiltakozó szöveget, és csak azután tettek egy pár helyénvaló megjegyzést. Bűn lenne részemről elhallgatni ezt a több mint korrekt magatartást. A többi mindenkinek lelkiismereti ügye”. /Benkő Levente: Meggyanúsított költő. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./
2008. január 18.
Száraz György íróra az erdélyi közönség akkor figyelt föl, amikor 1983-ban megjelent a budapesti Magvető Könyvkiadó Gyorsuló idő című sorozatában az Egy furcsa könyvről című kis kötet, vitairat, mintegy válasz Ion Lancranjan román prózaíró hírhedt Cuvint despre Transilvania (Gondolatok Erdélyről) című könyvére. Az 1982-ben kiadott provokatív fércmű joggal váltotta ki a romániai magyarság felháborodását, több erdélyi író próbált tiltakozni (Szabó Gyula, Beke György, Méliusz József,), de a cenzúra egyikük cikkét sem engedte leközölni. Végül értelmiségiek egy csoportja, köztük Huszár Sándor, közös levélben tiltakozott a könyv megjelenése ellen. Száraz György könyve lelki elégtétel volt a határ innenső oldalán élők számára, de sajnos, csak kerülő utakon, illegális olvasmányként juthattak hozzá a szerencsésebbek. Még abban az évben az író felkérést kapott a Népszabadságtól, hogy írna folytatásos esszét az erdélyi román–magyar együttélés valós eseményeiről, a kölcsönös előítéletek forrásáról. A sorozatból, illetve a kérdés további bővítéséhez gyűjtött feljegyzésekből, dokumentumokból az író halála után (1987) Szalai György állított össze kötetet, ugyancsak a Gyorsuló idő sorozat számára, amely 1988-ban megjelent (Erdély múltjáról, jelenidőben). Akkor természetesen nem, de 1990 után már nyíltan gazdagíthatta a csíkszeredai könyvtár állományát a kötet. /Cseke Gábor: Egy hajdani illegális olvasmány. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 18./
2008. augusztus 26.
Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, ezzel budapesti fennhatóság alá került több mint egymillió magyar és nagyjából ugyanennyi román lakos. Mintegy 800 ezer magyar Dél-Erdélyben továbbra is Románia állampolgára maradt. A bukaresti külügyminisztérium már másfél hónap múltán jegyzéket intézett a tengelyhatalmakhoz, hogy jelezze: a magyar hatóságok terrorakciók segítségével végeznek etnikai tisztogatást. Ez okból a román kormány olasz–német vegyes bizottság létrehozását javasolta Kolozsvár székhellyel. Csalódást okozott a románoknak, hogy brassói központtal Dél-Erdélyben is megalakult egy ilyen semleges testület, mert az itteni magyar lakosság sérelmeket szenvedett el a román hatóságok részéről. Kiderült, hogy a kolozsvári bizottság nem vesz készpénznek minden román panaszt, hanem német alapossággal utánajár a valóságnak. Így történhetett meg, hogy 1944 első felében 97 esetből csak 15-öt vett figyelembe, a többit alaptalannak ítélte meg. Arra a bukaresti állításra sem találtak bizonyítékot, miszerint Magyarország ki akarná űzni Észak-Erdélyből a román lakosságot. A háború befejeztével, illetve Sztálin döntése nyomán Románia visszakapta Észak-Erdélyt, így a német–olasz bizottságok beszüntették tevékenységüket. A románellenes magyar vérengzések réme mégis új időszerűséget nyert – 1985-ben. Erre – 30 év elteltével – azért volt szükség, hogy Románia meggyőzze a nagyvilágot: a Nicolae Ceausescu ellen szervezett amerikai tüntetések értelmi szerzői ugyanazok a véres kezű irredenták, akik a bécsi döntés után halomra gyilkolták a békés észak-erdélyi román lakosságot. Ezt a tételt hivatott dokumentálni több, egymás után megjelent könyv is, elsőnek Ion Lancranjan hírhedt soviniszta, uszító műve, a Cuvant despre Transilvania (1982). A bukaresti Politikai Kiadó gondozásában 1985-ben román, angol, francia és német nyelven megjelent egy „leleplezéseket" összegező kötet a következő címmel: Teroarea horthysto-fascista in nord-vestul Romaniei, 1940–1944, vagyis A Horthy-fasiszta terrorizmus Északnyugat Romániában (a ’80-as években az Erdély elnevezést nem volt szabad használni). A szerzői kollektíva öt tagja egytől egyig a pártvezetőség oszlopos aktivistája volt, élen Mircea Musat professzorral, Ceausescu történész-tanácsosával, aki 1989 után a szélsőséges sovén-nacionalista Nagy-Románia Párt hangadó tagja lett (és maradt haláláig). A magyarellenes kampány azonban hamarosan öngólnak bizonyult. Kanadában egy újságíró az angol nyelvű változatot lapozgatva gyanút fogott: az egyik képen látható halott, akit a képaláírás szerint Horthy fasisztái juttattak erre a sorsra, feltűnően hasonlít egy bábra, amilyen ruhaboltok kirakatában csábítja be a vásárlókat. Az újságíró felkérte Vera Philips törvényszéki fotószakértőt, véleményezze a könyv képanyagát. Ennek eredményeként 23 felvételről bizonyították be, hogy hamisítvány: a műanyag hullák mellé hátteret egyéb képekről montíroztak, néhány sebesült több, más helyen készült felvételen is előfordul. Ugyanígy, az Észak-Erdélyből állítólag elűzött románok csoportképein hét férfi hol Csík, hol Maros megyei felvételeken tűnt fel. Az esetnek 1987 őszén külön műsort szentelt a torontói angol és francia nyelvű televízió. Ebben Vera Philips elmondta, hogy a kanadai román követségtől megkérte a felvételek negatívjait, az udvarias hangú levelére azóta sem érkezett válasz, így fenntartja véleményét: a képek nagy része friss hamisítványként ennek a könyvnek az illusztrálására készült. Magyar történészek bebizonyították, hogy a nagy pártharcos írók több esetben felelőtlenül dobálóznak „leleplezéseikkel". Így történt például Csíkszépvíz és Csíkszentmárton esetében: a könyv szerzői drámai színekben ecsetelik, hogyan vált földönfutóvá az előzőleg bántalmazott, megkínzott, itteni román lakosság, holott az 1939. évi, bukaresti hivatalos adatok szerint is ezek színmagyar helységek voltak. Arról, hogy a Dél-Erdélyben rekedt magyarságot milyen elbánásban részesítették a román hatóságok, egyetlen könyv vagy újságcikk sem jelent meg, pedig az említett semleges német–olasz bizottságok jelentéseiben bőven akadt volna bizonyíték. A Maniu-bandák szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vérengzéseiről pedig 1944 után a Scanteia pártlap közölt cikksorozatot. /Barabás István: Többszörös halottak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./
